Teljes Evangéliumi Keresztény Központ
Székelyudvarhely
KezdőlapBlog ► Bizonyságok

Bizonyságok

Találkozásom Jézus Krisztussal - Cseh Zita

2009-ben megtértem, elfogadtam Jézus Krisztust személyes Megváltómnak. Körülbelül 1 évvel megtérésem előtt volt egy álmom, melyről ma már tudom, hogy Istentől volt. Azóta eltelt 5 év és még mindig elevenen él bennem, különösen 2014-ben erősödött meg ennek üzenete. [Tovább]






Sidrák, Misák és Abednegók a mai korban

Egyik nap olvastam a Bibliában Sidrák, Misák és Abednegó történetét (Dániel 3), és nagyon elgondolkoztam ezen, hogy ebben a mai korban hogyan is lehet ilyen helyzetbe kerülni… [Tovább]



Szentegyházi Konferencia

Eljött a nap, amikor székelyföld legmagasabb pontján kijelenthettük, hogy Jézus Krisztus az Úr. Nagy örömmel készülődtem a konferenciára, nagy várakozással a szívemben, tudtam, hogy Isten Szelleme csodálatosan meg fog látogatni, tudtam, hogy Istennek fontos ez az alkalom, mert az Ő akarata az, hogy minden ember az igazság megismerésére eljusson és ez által örök életet kapjon. Ezen a konferencián láthattuk, ahogy emberek döntenek Jézus Krisztus követése mellett, újjászületések történtek vízkeresztség által, gyakorolhattuk a testvéri szeretetet, és nem utolsó sorban dicsérhettük Istent teljes szabadsággal, Isten igéje azt mondja: ahol igazság, békesség és Szent Szellemtől való öröm van, ott van az Isten királysága. [Tovább]



Találkozásom Jézus Krisztussal - Gál Rúben

Sokat hallottam Jézusról. Bibliai történeteken, igéken, nőttem fel, de valójában nem ismertem Őt, szükség volt, hogy személyesen megismerjem. [Tovább]






Istennek tömény jelenléte Sepsiszentgyörgyön - 2012. március 17.

Csodálatos dolog megtapasztalni Istennek a kegyelmét. Mert az Úr üdvőzítő kegyelme jelent meg azon a helyen, a szívek megteltek hálával, imádattal, új énekkel Isten felé.

[Tovább]




Találkozásom Jézus Krisztussal - Nagy Levente


Egy néhány évvel ezelőtt éltem az életem a világban, bele vegyülve annak minden dolgába, és az életemben a különféle nyomások, stressz és frusztráltság minden naposak voltak. Akkor még nem ismertem az Urat, és soha nem nyitottam ki a Bibliát, de most már csodák voltak és vannak az életemben. [Tovább]




Bizonyság és beszámoló az első újévi Regionális Konferenciáról

Dicsősség a mi Királyunknak és a mi mennyei Édesapánknak, hogy kegyelméből össze tudtunk gyűlni 2012. január 14-én, a „Septimia Complexum” konferencia termében, egy egész napos alkalomra. Nagyon jól telt, úgy az én számomra, mint más számára is, meg vagyok erről győződve, mert az is, aki először vett részt egy ilyen alkalmon, azt is úgy megérintette Isten szeretete és tüze, hogy már más emberként ment haza, dicsősség Istennek!!! [Tovább]



Utcai evangélizálás Csíkszeredában

Szombaton utcai evangélizálás volt Csíkszeredában, a helyi Szőlőtő Közösség szervezésében. Felhangzottak az Istent magasztaló dicsőítő énekek, szólt a gitár, hegedű és a dob, csodálatos szabadság terjengett a légkörben, embereket ragadott meg Istennek a szelleme, volt akiket megállásra, hallgatásra késztetett. [Tovább]







Mikor egy nagy lépést készülünk tenni, Isten nem marad szótlan

Ezt nekem Isten egy nappali látásban tette meg. Sepsiszentgyörgyön évekig házaknál gyűltünk össze, de egyre sürgetőbben hangzott bennünk az az igazság, hogy Isten országa (királysága) hirdetésének egy fontos alapeleme az "ELMENNI".

[Tovább]





[Kezdőlap]